 |
| Mohácsi András: Signed Stone 2003, photo: Szalontai Ábel |
Megnéztem a fotókat.
A szobrok címei:
20_01: Szemkő / Eyestone
20_02: Kapcsolat /Connection
20_03: Jelentés / Meaning
20_04: Kereszt / Cross
20_05: Picuah Nefesh
20_06 : Kereszt / Cross
Talán ennyit a szobrászatomról:
Több eltérő hatás együttese jelenik meg a munkáimban. A megalit kultúra architektonikus építkezés módjának tisztelete, a formai jelenségek erős lecsupaszítása egy erőteljes kontúrhatás érdekében, insatbilitás éreztetése, a statikai helyzet kiélezése, a kőelemek egymásba építésének vállalt, megmutatott kapcsolatai és a kívülről leolvasható statikai rend.
Mindezek talán külsődleges jegyekként értelmezhetőek. Ilyenek ennek a XX. század végi szobrász munkáinak jellemzői. Talán mégsem erről van szó. Ami engem, úgy látom, egyre jobban érdekel és érdekelt is, az éppen a még vállalható híradás egy lézetésről. Híradás ez a szobrászat nyelvén, miközben minden elemében az éppen regnáló szobrászati kifejezés nyevére kérdez rá: lehet-e még tisztességel szobrot állítani. Az igenlő válaszok kíséreletei munkáim. Szembenézni a jelállítás, jelhagyás lehteőségével egy eleve archaikusnak tűnő szakma szétesett szótárát használva, egy újrarendezett nyelvtan keretében. A nyelvtan pedig a felvállalt statikai nyelvezet, az egymásba illesztés reális lehetősége egy instabil állapot megjelenítése során.
A kulturális elemek, a media megjelenési formái között egy peremvidéken helyezkedik el a szobrászat. Ezen belül is határvidéknek számít az a statikai elven nyugvó szobrászat, amelyet művelek. A tét ebben az esetben az archaikus elemek ütköztetése volt egy mai kifejezési lehetőséggel, a gépek, a fúrók, a vágógépek, a vésők mind otthagyták a föld egykori rétegeiből kiemelt kőtömbön a nyomaikat. Ez egy felvállalt kulturális attitűd: mélyen bízom abban, hogy kikutattam egy sokáig, az épen aktuális mediális üzeneteket túlélő jelhagyás lehetőségét a szobraimmal. Ez nem egy véletlen szembenézés a kulturális jelek elfogadása, használata során. Látható volt, amikor ezek a szobrok kezdtek felbukkani a változó műhelyeimből, láthatóvá vált, ezeknek a szobroknak a közvetítése, mediális megjelenése lehetetlen egy egyszerű filmezéssel, fotózással. A szobor magába rejti a róla alkotott vélemény lehetőségét.
Szalontai Ábel barátommal sok-sok időt töltöttünk el, hogy ő, mint forográfus, talál-e egyáltalán ezekhez a szobrokhoz illő, vagy inkább megfelelő kifejezési formát. Hosszú idő után, több próbálkozás végeztével, Ábel megjelenített valamit, ami ezeknek a szobroknak számunkra egyedül elfogadható ábrázolási lehetőségét mutatták meg. A mű és a róla készült képi interpretációja közel egy időben született. Az analóg fotózás, a nagyméretű negatív, a hátttér és a negatív lehetőség szerinti párhuzamos volta, a fények beállításai, a szobor mintegy dombormű elven való megközelítése, a perspektívikus torzulások elkerülése, egy régiesen új megközelítést adott a szobrászati kifejezés kapcsán. Ábel új képi világot teremtett. A szikár kompozíciók, a dokumentarista pontosság mellett, lágy, szinte színházi atmoszférában, belső terekben mutatják a szobrokat. Valami olyan jött létre, ami számos fotográfus alapvető kérdésével szembesít minket: mi hát a kép, és vajon van-e a tárgyábrázolás, dokumentálás lehetőségében valami új, valami tisztességes, valami vállalható?
Amikor tehát Szalontai Ábel fotográfiáit látom, amelyeket a szobraimról készített, mindig azt érzem: két egymással párhuzamosan a saját szakmájánek nyelvi kifejezéseire kérdező ember tudott egymás mellett dolgozni, alkotni, beszélni a képekről, térről, üzenetről. A képek mélyen őrzik ezt a szorgalmas, pontos, mélyen tisztességes kutatást. Amit még nagyon szeretek, az ami már nem látható a képeken, az ami a háttérben történt a fotózásaink alkalmával. A képeken nem látszik, az a minimális, mondhatnám épphogy elégséges lámpasor, az az egy-két összetákolt létra, amelyen ott lógott egy reflektor, vagy egy csupasz égő. Az egykori gyárcsarnok, vagy múzeum csupaszsága nem jelenik meg a szobrokon, a képeken. A képek mögött, a kamera túloldalán, mi ott állunk, vitatkozunk, néha iszunk, Ábel vezényel, melyik lámpát hova, és nevetünk, mert a szinte tragikusan fekete-fehér képek mögött mi már örökre fiatalok leszünk. Az üzenet közvetítve.
Remélem tudod használni a website-on.
Üdv!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése