%20copy.JPG)
Fischer Balázs
Szemben című kiállítása
Red Door Galéria
Budapest, Szentkirályi utca 13.
Október 12 - november 11.
Lehet-e különös esemény a festő művészetében egy kiállítás? A festő szakmai élete jellegzetesen két fő szakaszra oszlik, a műteremi munkára és a kiállításra való felkészülésre. Mindez persze egy leegyszerűsítés, de jelzi azt is, hogy ennek az életformának nemcsak az alkotás, hanem a művek bemutatása is fontos része. Számomra úgy tűnik, az elmúlt évekhez képest Fischer Balázs mostani kiállítása valami új, radikálisabb lépést jelent a művész életében. Ez az állítás pedig a művészei kifejezés egységére, egy új kifejezési rend megjelenésére vonatkozik.
A művészet az elmúlt évezredek során a hagyományok történetévé vált. Általában iskolák, stílusok uralják a kifejezés személyességét, és egy-egy korszak hagyományainak nagy hullámain tudunk felfedezni egy-egy újítót, vagy egy különös, személyes hangú alkotót. Az európai festészet alapvetően konzervatív, szereti megőrizni az előző korszakok nyelvi elemeit, és egy jó európai festő mindig betölt egy kis művészettörténeti adalékot a festőszerébe, hogy bizonyítsa a tájékozottságát, és jelezze a művészeti hagyomány megőrzésének tiszteletét.
A Szemben című kiállítás Fischer Balázs életében azért jelenthet egy új korszakot, mert ebben a válogatásban először jelenik meg az a festői munkásság egy új szintje, már a képek kiválogatásában is követhető az az egységes kifejezésre való törekvés, amelyben a tér megjelenítése már elhalványul, és képeken már a színterek új hullámzását fedezhetjük fel.
A kis és nagyobb méretű képeken az absztrakt színfoltok atmoszférikus világát ismerünk meg. A képek eredeti, inspiráló témái néha felsejlenek, a motívumok a műteremben elhelyezett képek foltjai, néha házfalak, egy-egy háztető és ház foltjai sejlenek fel a képeken. Mégis, egyes képeknél ez a konkrét tematikai utalás már teljesen eltűnik, és helyettük a színek foltjainak önálló világát ismerhetjük fel. A festmények általában világos tónusóak, gyakran fehér és világos szürke alapúak, és ezeken jelennek meg az erősebb színhatású foltok. A kiállításon belül láthatóak Fischer Balázs korábbi festői korszakának egy-egy nagyobb színnel, lazúrral összefogott képei, mégis a kiállítás az új eleme az abszrtakcititás szintje, a foltokkal új módon megjelenő színkombinációinak világa.
Fischer Balázs új képein, vagy több képből összeillesztett kompozícióin az egymás mellett torlódó színfoltok láthatóak. Néha a szürke-fehér világosabb színei közé ékelődnek a zárvány szerű erősebb szín elemek, amelyek ritmikát, erőteljes hullámzást érnek el a festmények felületén. A képek felszínén felén táruló színek, a szín téglák együttesen egy atmoszférikus színfallá épülnek össze. A színek rendszere visszafogott hangulatot sejtet, a közvetlen látványi világot a alkotó belső hangulatával azonosító festői látásmódot tudunk felfedezni a festmények nézése során. A képek csendet, csendes szemlélődést sugallnak, a kiegyensúlyozott nagyobb felületek között megjelenő erősebb színek néha zaklatott, zakatoló ritmusukkal felkavarják ezt a festői csendes felszínt, és az összhatást hullámzóvá teszik.
A magyar festészet utóbbi 30 évének egyik jelentős alkotói csoportját tudjuk azonosítani a belső terek intim hangulatú, egyéni hangú feltérképezésével. Az építészeti terek nyomán megjelenített, valamint az ember létezés nélküli belső terek megmutatása, egyéni hangú feldolgozása, komoly alkotói munkásságok felemelkedését tette lehetővé. Váli Dezső, Szűts Miklós, Vojnich Erzsébet, halk hangulatú terekre épülő munkásságát Krajcsovics Éva festészete és az Artus Stúdióban dolgozó csoport tagjai, Nádor Tibor, Nagy Géza és Fischer Balázs életműve gazdagította, fejlesztette tovább.
Mégis, az elmúlt néhány évben érdekes volt látni, hogy ezeknek a művészeknek a munkásságában a tér szemlélete megváltozott. A belső terek konkrét víziója elhalványult és egyre inkább a tér hangulata helyett a hangulatok színterének megjelenése vált erőteljesebbé a művészetükben. Ebben az alkotói körben a konkrét tér most már elveszni látszik, és az eddigi tereket megjelenítő, grafikai elemeket felvonultató, tónus alapú színvilág megváltozott és a szín, mint hangulatteremtő eszköz jelentősége egyre dominánsabbá vált az újabb munkáikban. Talán így is mondhatjuk, Mark Rotkho és Sean Scully munkásságának gravitációs hullámai elérték a magyar festészeti szcénát, és ez a belső terekkel foglalkozó jelentős magyarországi festészeti hagyomány transzformálódik, és megjelenik most már valami új, és a festmények felszínén láthatóvá válnak a konkrét tárgyi utalástól mentes színek szabadon úszó foltjai.
Fischer Balázs kiállítása ezért is érdekes, és már nemcsak a életművében, hanem számunkra is. A kiállításon a színek, a színfoltok, erős, rusztikus elemei egy új színteret, új színfelületi ütköző zónát mutatnak meg. A felszínen ütköző színek zajlásában érezzük meg Fischer Balázs erősségeit, a nagyobb színfoltok tagoltságának virtuóz kezelését, melyben felfedezhetjük a véletlenszerűen elhelyezett színfoltok improvizatív szikrázásának erejét is. A csendre utaló képeken a tagolt hatású nagyobb színfoltok és az apróbb színelemek felizzó parázs elemeinek összessége a csend új megfogalmazását, a szemlélődés új, intenzív lehetőségét tárják elénk.
