Mész a síneken

Fischer Balázs:     Kard az égen   2018   olaj, farost      35,5x35,5 cm

Mész a síneken

Fertőtlenítve minden

Bár egy hete történt

Visszatép minket az emlék

Ott akkor végleg egyedül

Elhagyva a sok vásznat

Minden színjáték után

Se festék se varázslat

Kivédve a fájdalom minden átka

Bedobtad magad a zuhanásba

Nincs menekvés

Tíz méter vörös árok

a kínzó hiányod 

------

Fischer Balázs 1975-2026

 

A felszín mélysége

Fischer Balázs 

Szemben című kiállítása

 

Red Door Galéria 

https://thereddoor.hu

Budapest, Szentkirályi utca 13.

Október 12 -  november 11.

 

 

 

Lehet-e különös esemény a festő művészetében egy kiállítás? A festő szakmai élete jellegzetesen két fő szakaszra oszlik, a műteremi munkára és a kiállításra való felkészülésre. Mindez persze egy leegyszerűsítés, de jelzi azt is, hogy ennek az életformának nemcsak az alkotás, hanem a művek bemutatása is fontos része. Számomra úgy tűnik, az elmúlt évekhez képest Fischer Balázs mostani kiállítása valami új, radikálisabb lépést jelent a művész életében. Ez az állítás pedig a művészei kifejezés egységére, egy új kifejezési rend megjelenésére vonatkozik.

 

A művészet az elmúlt évezredek során a hagyományok történetévé vált. Általában iskolák, stílusok uralják a kifejezés személyességét, és egy-egy korszak hagyományainak nagy hullámain tudunk felfedezni egy-egy újítót, vagy egy különös, személyes hangú alkotót. Az európai festészet alapvetően konzervatív, szereti megőrizni az előző korszakok nyelvi elemeit, és egy jó európai festő mindig betölt egy kis művészettörténeti adalékot a festőszerébe, hogy bizonyítsa a tájékozottságát, és jelezze a művészeti hagyomány megőrzésének tiszteletét. 

A Szemben című kiállítás Fischer Balázs életében azért jelenthet egy új korszakot, mert ebben a válogatásban először jelenik meg az a festői munkásság egy új szintje, már a képek kiválogatásában is követhető az az egységes kifejezésre való törekvés, amelyben a tér megjelenítése már elhalványul, és képeken már a színterek új hullámzását fedezhetjük fel. 

 

A kis és nagyobb méretű képeken az absztrakt színfoltok atmoszférikus világát ismerünk meg. A képek eredeti, inspiráló témái néha felsejlenek, a motívumok a műteremben elhelyezett képek foltjai, néha házfalak, egy-egy háztető és ház foltjai sejlenek fel a képeken. Mégis, egyes képeknél ez a konkrét tematikai utalás már teljesen eltűnik, és helyettük a színek foltjainak önálló világát ismerhetjük fel. A festmények általában világos tónusóak, gyakran fehér és világos szürke alapúak, és  ezeken jelennek meg az erősebb színhatású foltok. A kiállításon belül láthatóak Fischer Balázs korábbi festői korszakának egy-egy nagyobb színnel, lazúrral összefogott képei, mégis a kiállítás az új eleme az abszrtakcititás szintje, a foltokkal új módon megjelenő színkombinációinak világa. 

 

Fischer Balázs új képein, vagy több képből összeillesztett kompozícióin az egymás mellett torlódó színfoltok láthatóak. Néha a szürke-fehér világosabb színei közé ékelődnek a zárvány szerű erősebb szín elemek, amelyek ritmikát, erőteljes hullámzást érnek el a festmények felületén. A képek felszínén felén táruló színek, a szín téglák együttesen egy atmoszférikus színfallá épülnek össze. A színek rendszere visszafogott hangulatot sejtet, a közvetlen látványi világot a alkotó belső hangulatával azonosító festői látásmódot tudunk felfedezni a festmények nézése során. A képek csendet, csendes szemlélődést sugallnak, a kiegyensúlyozott nagyobb felületek között megjelenő erősebb színek néha zaklatott, zakatoló ritmusukkal felkavarják ezt a festői csendes felszínt, és az összhatást hullámzóvá teszik. 

 

A magyar festészet utóbbi 30 évének egyik jelentős alkotói csoportját tudjuk azonosítani a belső terek intim hangulatú, egyéni hangú feltérképezésével. Az építészeti terek nyomán megjelenített, valamint az ember létezés nélküli belső terek megmutatása, egyéni hangú feldolgozása, komoly alkotói munkásságok felemelkedését tette lehetővé. Váli Dezső, Szűts Miklós, Vojnich Erzsébet, halk hangulatú terekre épülő munkásságát Krajcsovics Éva festészete és az Artus Stúdióban dolgozó csoport tagjai, Nádor Tibor, Nagy Géza és Fischer Balázs életműve gazdagította, fejlesztette tovább. 

Mégis, az elmúlt néhány évben érdekes volt látni, hogy ezeknek a művészeknek a munkásságában a tér szemlélete megváltozott. A belső terek konkrét víziója elhalványult és egyre inkább a tér hangulata helyett a hangulatok színterének megjelenése vált erőteljesebbé a művészetükben. Ebben az alkotói körben a konkrét tér most már elveszni látszik, és az eddigi tereket megjelenítő, grafikai elemeket felvonultató, tónus alapú színvilág megváltozott és a szín, mint hangulatteremtő eszköz jelentősége egyre dominánsabbá vált az újabb munkáikban. Talán így is mondhatjuk, Mark Rotkho és Sean Scully munkásságának gravitációs hullámai elérték a magyar festészeti szcénát, és ez a belső terekkel foglalkozó jelentős magyarországi festészeti hagyomány transzformálódik, és megjelenik most már valami új, és a festmények felszínén láthatóvá válnak a konkrét tárgyi utalástól mentes színek szabadon úszó foltjai.

 

Fischer Balázs kiállítása ezért is érdekes, és már nemcsak a életművében, hanem számunkra is. A kiállításon a színek, a színfoltok, erős, rusztikus elemei egy új színteret, új színfelületi ütköző zónát mutatnak meg. A felszínen ütköző színek zajlásában érezzük meg Fischer Balázs erősségeit, a nagyobb színfoltok tagoltságának virtuóz kezelését, melyben felfedezhetjük a véletlenszerűen elhelyezett színfoltok improvizatív szikrázásának erejét is. A csendre utaló képeken a tagolt hatású nagyobb színfoltok és az apróbb színelemek felizzó parázs elemeinek összessége a csend új megfogalmazását, a szemlélődés új, intenzív lehetőségét tárják elénk. 

 

Esztétikai szakadék

Konténer & szobor

Nézem a blog tiszta szagtalan oldalait, a képeket és látom, valamilyen kiemelt térbe kerülnek nemcsak a szobrok, hanem maga a szobrok lérthozásásának helye is. Önmagában nem lenne ez baj, de van ebben valami nagyon furcsa, különös. 

Régebben többször gondoltam arra, Van Gogh egyetlen levele is, melyet Theonak küldött, és most eladná, elegendő lenne ahhoz, hogy egész életében tisztességgel éljen, fessen, utazzon. Az időben való utazás furcsa összehasonlításra késztet. A művek elkészülése, a keletkezés egykori helyszínrajza elpárolog azokban a helyzetekben, amelyekben a művek tovább élnek. A parkok, galériák, múzeumok, tiszta lakások időszakos látogatói mit sem tudnak arról a helyzetről, amelyekben ezek a képek, szobrok születtek. A munkák egy új esztétikai térben léteznek tovább, magukra véve az egykori alkotástól független, új, szinte láthatatlan burkot.

Egyszer egy kis ákom-bákom régiségkereskedőnél találtam egy kicsi képet, Maticska Jenő egy kis, korai vázlatát, melyet Nagybányán festett. Nem volt drága, csak nekem, de nem mertem otthagyni azt a művet. Évekkel később meg akartam nézni, mennyit érhet a kép, és elvittem három nevesebb hazai műtárgykereskedőházhoz. Mivel a mű ismeretlen volt, a művész is alig tudott alkotni élete 21 éve alatt, a becsüsök egyike sem merte vállalni a döntést, hogy valódi Maticska kép lenne az. Mérges lettem, és megmutattam a képet Nádor Tibinek, Nagy Gézának, Fischer Balázsnak is, mint olyan festőknek, akikkel még egykoron kint a tájban festettünk sokat, és most elhagyott gyárakban festenek, lássák ők is, nézzék meg a képet, Maticska ez vagy sem. Az összehívott konzílium, döntése egyértelmű volt: a kép Maticska. Volt ugyanis egy-két olyan jel, amit tanult műértő nem vehet észre.  A kicsi tanulmány, a tájkép festésén nemcsak a stílusjegyek azonosíthatóak. A képen látható volt, a szabadban festés apró kis koszain, az ecsetkezelés, a kinti festés gyorsaságának jelein, a színek foltjainak összefoglaló jellegén, a kicsit esetlen kompozíció bizonytalanságán a kinti festés kínja, nehézsége, egyszerűsége, szépsége. A képen látni lehet a környezetét, a füveket, a port, az izzadást, a motívumkeresés nehézségét. Csak aki volt ilyen helyzetben, csak az tudja meglátni, felismerni az alkotás egykori auráját, az alkotás egykori levegőjét és benne a művet.

A munkáim legnagyobb része raktáron hever. A szobraim a telepen, a festményeim is raktáron, rajzaim, kis vázlataim ezrei dobozokban hevernek. Az elmúlt évek során az ajándékozás mellett döntöttem. Szét kell osztani a műveket, főleg a nagy szobrokat, amíg meg tudom mutatni, hogy kell összeszerelni. Tudom, és határozott célom volt mindig, hogy láttassam, írtam is erről, a szobor, a kép utal egy ideális téri, kulturális helyzetre a maga terével, hangulatával. Ahogy vízre rajzolja  a kiemelkedő kő a patakban a sodor és önmaga ütközésének hullámait, ugyanígy  érzékelhetőek a műalkotás keltette hullámok is, melyeket a mű az aktuális  kulturális sodorra vet.

Amikor a megmaradt köveim már újra állnak, az el nem égett festményeim már a falakon lógnak, akkor vesse össze valaki a szobor és kép akkori és mostani helyét, hogy megsejtse a kultúra létrejötte és a reprezentációja közötti holt sáv létezését. A jelenlegi hely ténye, a szétszedett szobrok esete szétfoszlik az előtt, akihez majd kerül a mű. A munkáim feltételezett esztétikai tere és a jelenlegi helyzetem között egy furcsa szakadék tátong. Furcsa lehetetlen, botrány, szégyen, amely beleépült a szobraim dőlésébe, a képeim sötét színeibe.

Ezt a bejegyzést Maticska Jenő (1885-1906) emlékének és a fent említett három gézengúz barátomnak ajánlom.