Ízlésdiktatúra

30 April 2014 18:55

Sándor Zsuzsanna cikke a 168 óra lapban, 2014 június 14

Felavatták a Kossuth téren Tisza István szobrát. Jászberényben a köztársasági elnök ünnepélyesen átadta Lehel lovasszobrát. Épül a Szabadság téri emlékmű is. A kormány mintha köztereinket is elfoglalná szimbolikusan. Mohácsi András szobrászművész, díszlettervező rendszeresen részt vesz a Szabadság téri emlékmű elleni demonstrációkon. Nemrég fel is szólalt ott, és arról is beszélt: a történelemhamisító emlékmű Magyarország szégyene. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.

–      Úgy tűnik: a Kossuth tér átépítésével, a Szabadság téri emlékművel az Orbán-kormány önmagának is emléket állít. Az új politikai szobrászat sok mindent elárulhat a hatalom természetéről.

–      Egy történelmi korszakot semmi sem mutat meg őszintébben, mint a vizuális kultúrája. Ma Magyarországon történelmi Jurassic park épül. Ezt tükrözik a kormányzati emlékművek és a köztéri szobrok, amelyek a múltat próbálják klónozni a jelennel. A 19. századi romantikus stílust keverik modern politikai elemekkel. De ami létrejön, az teljes szellemi zűrzavar. A gagyi eklektikája.

–      Nemrég ön is felszólalt a Szabadság téren, egyebek mellett azt mondta: a készülő emlékmű az egész ország számára szégyen.

–      Miközben a kormány kiemelt beruházásként kezeli az építkezést, azt sem tudjuk, pontosan mit építenek és miért. A szobor látványtervéről csak stencilrajz jelent meg, és olvashattunk két műelemzést. Az egyikben maga a szobrász fejtette ki: művében Gábriel arkangyal Magyarországot szimbolizálja. Majd a miniszterelnök is írt egy műelemzést, melyben kijelentette: a szobor a német megszállás áldozatait jelképezi. Legutóbb már úgy fogalmazott az amerikai kongresszus képviselőinek küldött levelében: a szobor az elveszített szabadságunkról szól. Ennek az emlékműnek magyarán semmiféle világos koncepciója nincs. A törött oszlopok állítólag a nácik által lerombolt ezeréves kultúránkat jelképezik. Az európai építészetben archaikus hagyománya van az „oszloprendnek”, ám a Szabadság téri szobor megépült elmei valami olcsó lakótelepi klasszicizmust hoznak létre. Engem az ottani oszlopfők leginkább palacsintasütőkre emlékeztetnek.

–      Az alkotó, Párkányi Raab Péter Melocco Miklóssal közösen tervezte a jászberényi Lehel szobrot is, amelyet a köztársasági elnök nemrég avatott fel. A kürtös vitéz Kövér Lászlóra hasonlít, kőpárnákon kalimpál lovával. Segít értelmezni a művet?

–      A szobor tartalmilag zavaros, formailag vicces. Inkább megcsúfolása a romantikus heroikus ábrázolásnak. Ilyen szobrokat Európában már nem szokás készíteni, legfeljebb a keleti autokráciákban. Mondjuk, Nazarbajev elnök Kazahsztánjában. De nálunk ugyanez a silány, politikai giccs jelenik meg a Kossuth tér  szobrászati értelmezésében is.

–      Kormányrendelet született arról, hogy a téren visszaállítják az 1944. március 19-e előtti állapotokat. Ezért kellett újragyártani például Tisza István szobrát is. Budapest a politikai remake fővárosa lett?

–      Ez nem valódi remake, csupán álcája a szellemi káosznak. Egyébként régi szobrokat máshol is szoktak újraalkotni. Például Rómában  újraöntötték Marcus Aurelius szobrát. A restaurálást évekig tartó tudományos kutatás előzte meg, mivel ennek a műfajnak lényege a minőség. Ehhez képest a mi különböző időkből összeeszkábált Tisza-szobrunk, tetején a egy elfolyó kőoroszlánnal: egy farsangi látomás . Mert ez a szobor eredetileg is rémisztő volt, most is az lesz. Épp olyan összedobott valami, mint az alaptörvény, melynek szellemiségét ez a szobrorállítási folyamat hivatott szemléltetni. Az alaptörvény preambuluma is tele hibákkal, mert jogalkotói tisztesség, a közmegegyezés szándéka nélkül készült. Én úgy látom, itt nem egyszerűen a Horthy-korszak restaurálása folyik. A politikai elit számára a horthyzmus is csak politikai marketing. Valójában olyan korporatív államot építenek föl, amely kizárólag az elit érdekeit szolgálja. És a hatalmi elit ideológiai katyvaszába éppúgy belefér Mussolini és Putyin, mint Margaret Thatcher.

–      Pedig a hazai jobboldal arra hivatkozik, kultúrharcát a nemzeti értékek megmentéséért vívja.

–      Ugyan! Egy valódi jobboldalt érdekelnek a konzervatív hagyományok. Úgy tűnik, a hatalmi elit még a saját mérvadó szellemi elitjét is félretolta. Miféle szerepe maradt például a Professzorok Batthyány Körének? Itt Kerényi Imre, Fekete György és Szőcs Géza szereztek teljhatalmat a kultúrában, és egy elvtelen klikk próbálja átvenni a szellemi elit helyét. Szellemi vákum alakult ki. Nem véletelen: a milánói világkiállításra készülő sámándobos magyar pavilon vagy az új köztéri mérvadó szakmai tiltakozások sorát váltották ki.

–      A művészek közül talán szobrászok a legkiszolgáltatottabbak, hisz a köztéri műveket a politikai hatalom rendeli. Elvárásainak meg kell felelni.

–      Ennek nem kellene így működnie, Nyugat-Európa szobrászata száz évvel előz meg minket. Ezekben az országokban, különösen a második világháború után, megerősödött polgári demokrácia, és ez a közterek funkcióját is megváltoztatta. Az utca már nem a hatalom felvonulási terepe, hanem a polgári élet színtere lett újra. A szobrok célja már nem a politikai mozgósítás: a helyi lakosok életérzéseit fejezik ki. Magyarországon a rendszerváltás után sem kezdődött el az a polgári fejlődés, amely a kulturális szemléletváltáshoz vezethetett volna.

–      Hiányzik az a mecénás réteg is, amelyik a független köztéri művészeteket támogathatná.

–      Az állam feladata lenne, hogy lehetőséget adjon a művek megszületésének. Önmagában nem baj, ha az állam pályáztat, csak ne szóljon bele a szakmai zsűrizésbe. A Szabadság téri emlékmű esetében a miniszterelnök elfelejtette betartani a köztéri pályáztatás alapszabályait. Ez a gesztus egy uralkodó gesztusa, aki megajándékozza alattvalóit egy szoborral. Rájuk erőlteti akkor is, ha nem akarják. Demokráciában ilyen nem történhet meg. A politikai akarnokság – a verseny megszüntetése mellett – a rossz ízlés diktatúrájával jár együtt.

–      A Horthy-korszak megítélésében nincs társadalmi közmegegyezés. A Szabadság téri emlékmű így viszont csak tovább mélyíti az ideológiai árkokat.

–      Egyáltalán nem kellene politikai emlékműveket építeni, ezeknek már rég lejárt az idejük. A kormánynak nem az a dolga, hogy előírja másoknak: mire hogyan emlékezzenek. Ezt bízza a polgárokra! Politikai emlékművek helyett inkább az emlékezés műveit fontos megalkotni. Olyan memorialokat, mint amilyen például a berlini holokauszt emlékmű, amely elgondolkodtat és felkavar, de senkire nem kényszerít semmiféle ideológiát. A 2006-ban átadott budapesti ötvenhatos emlékmű is ezt az irányzatot követi. A Szabadság téri szobor terve azonban nemcsak gagyi, hanem veszélyes is. Gábriel arkangyal allegóriája azt hivatott kifejezni, hogy a magyar állam nem volt felelős a deportálásokért, és egy angyali tógával igyekszik eltakarni a korábban meghozott zsidótörvények brutális szégyenét. Ez a történelemhamisítás emlékműve. Hazudozni olyan korszakról, amely több százezer ember pusztulásához vezetett, több mint szégyen. Ez bűn. Tiltakozni kell ellene.

–      A szobor mellett épül egy másik közösségi alkotás is, az „Eleven emlékmű”. Az emberek kavicsokat, köveket, személyes tárgyakat visznek ki a térre, így emlékeznek a holokauszt áldozataira.

–      Azt hiszem, ez Európában is páratlan civil kezdeményezés ez. Az az „Eleven emlékmű” közössége naponta spontán beszélgetéseket is szervez a téren, bárki odaülhet, megoszthatja a gondolatait másokkal. A hatalom agresszivitásával szemben az emlékezés az egyik legfontosabb civil erő. Ami a Szabadság téren történik, azt is jelképezi: diktatórikus politikával sem lehet átírni a történelmet. Mert az emlékezet nem politikai kategória. Az emlékeink – akár ezek a kegytárgyak a téren – mindig „felszínre törnek” és soha nem lehet elvenni tőlünk.


http://www.168ora.hu/itthon/mohacsi-andras-szabadsag-ter-kozteri-szobraszat-tiltakozas-giccs-127728.html